A “SZEBÉNYI ASSZONYKÓRUS” 1966-ban alakult a már 1956-óta működő Hagyományőrző Népi Együttes dalos kedvű asszonyaiból. A megalakulásuk célja a szebényi népi hagyományok, népviselet, és  a csodálatos szebényi népdalok összegyűjtése, megörökítése, bemutatása és továbbadása az utókor számára.

A SZEBÉNYI ASZONYKÓRUS
A “SZEBÉNYI ASSZONYKÓRUS” 1966-ban alakult a már 1956-óta működő Hagyományőrző Népi Együttes dalos kedvű asszonyaiból. Első vezetőjük Fazekas istvánné (Lakatos Mária) tanítónő volt.

 

A megalakulásuk célja a szebényi népi hagyományok, népviselet, és  a csodálatos szebényi népdalok összegyűjtése, megörökítése, bemutatása és továbbadása az utókor számára. Meg kell említeni még a kórus kiemelkedő tagját, Tóthné Kovács Annát,

Annusnénit, aki mint nótafa és a népművészet mestere, számos gyűjtőt őrvendeztetett meg a memóriájában megőrzött több száz népdallal.

 

A több mint negyven év alatt számos szereplésen vettek részt a tánccsoporttal együtt, és külön is. Szereplésük során szinte az egész országot is bejárták, külföldön is több alkalommal szerepeltek sok-sok sikert aratva, hírnevet szerezve kicsiny falunk kulturális életének és hagyományainak.

Néhány példa:
1970-ben Decsen, a “Sárközi Lakodalom” rendezvényen szerepeltek nagy sikerrel.
1975-ben a népdal kategóriában országosan jól minősültek.
Ezen kívül volt még egy jó minősítés és kettő arany fokozat, amelyből az egyiket Kaposváron kapták egy országos rendezvényen.
1991-ben Bagon a hagyományőrző együttesek találkozóján vettek részt kimagasló sikerrel.

1997 tavaszán a vezető, Fazekas Istvánné eltávozott az élők sorából.

Azóta Jakab Györgyné vezeti az együttest.

Jelenleg az együttes 9 fővel működik néhány szereplésen ezt kiegészíti még két asszony, és néhány gyerek.

Az  1997- óta elért eredményekből:

1998-ban Kakasdon a III. Vas Lajos Népzenei Versenyen ezüst minősítést kaptak.

2000-ben ezüst minősítés a Népzenei Együttesek Országos Versenyén Palotabozsokon.
Részt vettek a Velencei Bordal Versenyen.
Siklóson két alkalommal vettek részt a Népdalkörök Találkozóján
Szerepeltek Baksán, Ózdfalun, Udvaron.

2001-ben Abasáron a Katonadal Fesztiválon vettek részt.
Siklóson az Országos Minősítési Versenyen megkapták az első arany minősítést.
Komlón és Siklóson még egy alkalommal felléptek ebben az évben.

2002-ben a szereplések színhelyei: Somberek, Mohács, Abasár, Siklós, Dunaszekcső, Nagykozás, és Budapesten a Néprajzi Múzeum.

2003-ban az országos minősítésen megkapták a második arany fokozatot.
Az V. Vass Lajos Népzenei Versenyen ezüst minősítést értek el.
Szerepeltek még Komlón és Majson.

2004-ben tavasszal és ősszel, mint eddig is minden évben szerepeltek a Baranyai Népdalkörök találkozóján.
Felléptek Pécsett, és Szolnokon az Országos “Stand Partyn”

2005-ben Siklós, őszi, tavaszi továbbképzés, majd az országos minésítésen a harmadik arany fokozat.
Katádfán a “Bagoly József” Civil Egyesületek II.dalversenyéelső helyezést értek el.
Kozármislenyben, Mohácson a VI. Vass Lajos Népzenei Versenyen Bronz Oklevélelismerésben részesültek.

2006-ban Siklóson a Folklórfesztiválon és továbbképzésen vettek részt.
Katádfán különdíjat nyertek
Komlót két alkalommal szerepeltek. Először szebényi népdalokkal, második alkalommal a szebényben még ma is élő karácsonyi népszokásokat mutatták be.Ugyanezzel a műsorral Pécsett is felléptek a Dóm Muzeumban.
Ebben az évben ünnepelték megalakulásuk 40. évfordulóját, és egyben a tánccsoport megalakulásának 50. évfordulóját.

2007-ben Húsvéti népszokásokat mutattak be Komlón és pécsett.
Szerepeltek Mohácson, Sikóson, megkapták a Negyedik arany minősítést, és az Aranypáva díjat.
Decemberben a Kodály Zoltán tiszteletére rendezett népdalversenyen vettek részt

2008-ban szerepeltek Komlón, Mohácson, Hobolon, Beremenden, Katádfán a dalversenyen, ahol első helyezést értek el.Szeptemberben Szolnokon az országos népdaltalálkozón léptek fel nagy sikerrel.Szerepeltek még Komlón a nyugdíjas,  Mohácson a nemzetiségi találkozón és Budapesten az Országos Hagyomány Őrző Együttesek találkozóján.Vasason  szebényi népdalokkal és a karácsonyi népszokásokkal mutatkoztak be sikerrel, sok örömet szerezve.

 

 

2009-ben  is több emlékezetes és sikeres szereplése volt az Asszonykórusnak.

Március 12.-én Budapesten a Csili Művelődési Házban mutatkoztak be,

Baranyát képviselve egy nőnapi ünnepségen. 600 ember tomboló tapssal köszönte meg  a műsorukat, melyet a Pécsi Művészkör tagjaival közösen mutattak be.

Április  26.-án Alsópáhokon a  gálaszintű minősítésen  különdíjat kaptak.

Május 23.-án  Pécsváradon léptek fel az Éveket az Éveknek Nyugdíjas

Szövetség baranyai képviseletének fennállásának 20 éves évfordulóján.

Május 29.-én Szebényben a Baráti Kör által szervezett „Hősök Vasárnapja” című műsorban szerepeltek.

Június 6.-án Szigetváron rendezett „Fürdőfesztivál” arattak nagy sikert.

Június 19.-én Mohácson a nyugdíjas találkozón vettek részt.

Július 11-én Magyarszéken a falunapi rendezvényt színesítették műsorukkal.

Augusztus 12.-én hangfelvétel készült az  asszonykórus műsoraiban szeplő

Szebényi népdalokból.

Augusztus 20.-án  az ünnepi műsorban szerepeltek. Szeptember 19-.én részesei voltak a szüret felvonulás programjának.

Október 19.-én Komlón léptek fel,

október 24.-én Siklóson szerepeltek

az országos minősítésen, ahol Arany fokozatot értek el.

Október 25.-én itthon az idősek napi rendezvényen adtak műsort.

Decemberben a karácsonyi hagyományok bemutatatása lesz Pécsen a

Dóm múzeumban.

 

 

 

 

 

Fellépés 2009. dec. 18.-án a Dóm Múzeumban